fejlec

 

NTP-MŰV-17-0011

 

Alapítványunk, a Móra Ferenc Iskoláért és Diákjaiért Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, “A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” című, NTP-MŰV-17 kódjelű pályázati kiírásra pályázatot nyújtott be.

Az  NTP-MŰV-17-0011 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett “Ügyeskedő zománcozók” című pályázat a Támogató döntése alapján nyert.

 

A támogatás felhasználásának kezdő időpontja: 2017.július 1.

Véghatárideje. 2018.június 30.

 

 

Bácsiné Kiss Borbála

kuratóriumi elnök

 

 

A Nemzeti Tehetség Program (NTP) a hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatására pályázatot írt ki.

A Móra Ferenc Általános Iskolában működő

Ügyeskedő zománcozók nevű tűzzománc szakkör

jelentős anyagi támogatást nyert a pályázaton.

A tehetségműhely 12 lelkes és tehetséges tanuló részvételével 2017 szeptemberével indul és 2018 júniusában ér véget.

 

Tehetségígéretek:

(hátsó sor) Lédeczi Réka, Burda Anna, Szabó Adrián Viktor, Virág Jázmin, Vukmanov-Simokov Péter, (középső sor) Hornok Anikó, Kertész-Farkas Petra, Veszelszki Bianka, Szabó Liliána, (első sor) Csontos Kira, Matéz Hanna, Mihalik Dóra.

Vezetőjük Csorbáné Szabó Csilla tanítónő.

 

 

A program során a tanulók gyakorlati úton ismerkednek

meg a tűzzománc eszközeivel, anyagaival és változatos vizuális technikáival. Célunk az igényes művészeti alkotások megismerése és készítése iránti igény kialakítása.

A pályázat lehetőséget biztosít a közönség előtti bemutatkozásra félévi és záró kiállítás formájában.

A megmérettetésnek eleget téve nevezünk a kecskeméti Paletta képzőművészeti kiállításon való részvételre.

 

Különböző élményprogramok színesítik éves munkánkat:

 

 

 

A pályázat a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

Menük

Pályázatok


NFU ESZA Széchenyi Terv európai iskolagyümölcs-program

Minden jog fenntartva © 2014 Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája

Cím: 6000 Kecskemét, Forradalom u. 1.

Telefonszám: 76/488-762 Tel. és fax: 76/508-309

E-mail: moraisk@keszeiskola.hu

Készítette: Szabó András